Időskori makuladegeneráció az iparilag fejlett társadalmakban a vakság vezető oka. A betegség főleg az 50 évnél idősebbeket érinti, ahogy a társadalom elöregszik, úgy a betegséggel élők száma is egyre nő.
Miről beszélünk, ha makuladegenerációra gondolunk?
A Makuladegeneráció, a szem legnemesebb részének, – a makulának – az éles látás központjának betegsége. Ez egy krónikus, lassan előre haladó betegség. Vakságot soha nem okoz, de a látás minőségét annyira ronthatja, hogy lehetetlenné teszi a közeli munkavégzést, írást, olvasást. Ezért is nevezték el a vakság jogi értelemben vett leggyakoribb okának.
Igaz, hogy ennél a betegségnél fontos a korai felismerés?
Mint minden más korral járó krónikus betegség esetében, – pl: cukorbetegség, magas vérnyomás, – kritikus pont, hogy mikor ismerjük fel. Ugyanis pl: a magas vérnyomásnál, ha kialakul már valamilyen szövődmény például stroke vagy szívinfarktus, akkor már sokkal nehezebb kezelni, vagy épp már nem is lehet eltüntetni annak nyomait. Nagyjából ugyan így van ez az időskori makuladegenerációnál is. Korán fel kell ismerni és korán el kell kezdeni a kezelését, mert csak ettől várhatunk megfelelő eredményt.
Vannak olyan korai tünetek, amit nem specifikusak, de a tapasztalt szakember figyelmét már felhívhatja arra, hogy valami nincs rendben, a látóhártyán valami nem úgy működik, ahogy kellene. Ezek a tünetek lehetnek: ha autóvezetésnél a szembe jövő autó fénye jobban zavar, mint egy két évvel ezelőtt, vagy hamarabb elfárad a szemem olvasásnál, tervezésnél. Ezek a jelek mind utalhatnak arra, hogy valami baj van. Rendszerint ezek a tünetek az elején csak időszakosak, nem állandóan jelentkeznek. Abban a pillanatban viszont amikor már konkrét zavarok vannak a látásban, pl: egy betűnek a formája torzul, kiesik egy részlet belőle, nem tudom felismerni, nem tudom összeolvasni a szavakat, pásztáznom kell a szöveget, hogy tisztán lássam… ezek már olyan jelek, amik azt mutatják, hogy azonnal szakemberhez kell fordulni, mert ilyenkor már van valami probléma a makulában/látóhártyában!
Szerencsére manapaság már vannak olyan műszereink, eszközeink, amelyekkel a kis elváltozások is felismerhetők, és pontosan dokumentálhatók.
Milyen kimenetelre számíthat az, akinél ezt diagnosztizálják?
Mivel ez egy krónikus betegség, melynek kritikus pontja a korai felismerés és korai kezelés ezért, ha nem kezdik el időben kezelni, akkor lassan hónapok, évek alatt romlik majd az állapot, a panaszok kifejezettebbek lesznek. Viszont, ha szemorvoshoz fordultunk, akkor a szemorvos el fogja dönteni, hogy milyen kezelésre van szükségünk. Van, akinek az egyik gyógyszer hatásos, van akinek a másik – ahogy a vérnyomás problémáknál is – nem mindenkinek válik be ugyan az. Mérlegelni kell az adott betegnél a konkrét kezelést, hiszen minden ember más.
Miért van az, hogy ekkora problémát jelent ennek a betegségnek a kezelése?
Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell értenünk a betegség hatásmechanizmusát. Normális körülmények között egy egészséges ember mindennapjaiban a nap 24 órájából durván 12 óra az, amikor napfény, fény van és 12 óra amikor sötétség. Abban a 12 órában amikor a fényhatásnak van kitéve a látóhártya, normális körülmények között a fényérzékelő sejtek körülbelül 10-15% -a elhasználódik. Ez egy természetes folyamat. Viszont a sötétség alatt ez a 10-15% maradéktalanul regenerálódik. Ilyen értelemben, a szemben, a látósejtek pontosabban a fotóreceptor sejtek jelentik az emberi szervezet legnagyobb regenerációs képességű sejtjeit. Ha ebben a regenerációs folyamatban valamilyen zavar támad – Pl: nem kap annyi energiát a sejt amennyire szüksége lenne ehhez a regenerációhoz – ilyen esetben egy kis mennyiség ott marad anélkül, hogy az regenerálódna. Tehát a salakanyag, az elhasznált látóhártya sejt egy bizonyos része ott marad, minden nap egy kicsi. Mindig több és több… Egyszer csak olyan állapotba kerül már, hogy az tüneteket, és panaszokat okoz. Tehát tulajdonképpen a kritikus momentuma a folyamatnak, hogy elegendő energia álljon rendelkezésre a sejtnek, hogy ezt a bizonyos hatalmas mennyiségű regenerációs folyamatot el tudja látni, mert a sejtekben semmi sem történik energia nélkül. Több éves kutatás eredményeként kimutatható, hogy a makuladegenerációnál éppen az a része károsodik a fényérzékelő sejtnek, ami ezt az energiát produkálja. Nekünk szemorvosoknak az a feladatunk, hogy ezt az energiatermelést, a sejt energiatermelését segítsük elő.
Mi okozza az energiaáramlás gátlását?
Nagyon sok oka van. Egyrészt genetikai hajlam (maga a betegség nem öröklődő, de a hajlam igen), környezeti tényezők (elsősorban az ultraibolya sugárzás), illetve az étrenddel, életmóddal összefüggő tényezők is nagyban befolyásolják. Ezek mind hozzájárulnak az időskori makuladegeneráció kialakulásához, mely egy tipikus ”civilizációs betegség”. Valószínűleg az időskori makuladegenerációnál az elpusztulás aránya is nagyobb mint 10-15%, mivel egyéb okok miatt meggyengült fényérzékelő sejteknél 20-25% is lehet a pusztulási arány. Tehát egy relatív energiahiány alakul ki. A 10-15%-ot még lehet, hogy tudná is a szervezet regenerálni, de ezt a megemelkedett mennyiséget már képtelen. Ilyen esetben is csak azzal tudunk segíteni, ha az energia mennyiséget – az ”üzemanyagot” – biztosítjuk. Erre épül a kezelés.
Mi ennek a kezelésnek a lényege?
Összeállítottunk és kipróbáltunk különböző anyagokat miről tudtuk, hogy ez beépül abba az energia központba, amely a sejtenergiát termeli. (Ezt a részt mitokondriumnak nevezik.) Sokféle komponenst, molekuláris összetevőt próbáltunk ki. Végül három mellett maradtunk. Ezekből készítettünk egy olyan készítményt, amit nemzetközi szabadalommal levédtünk és klinikai körülmények között teszteltünk. Ez az úgynevezett metabolikus terápia, mivel a sejt anyagcserét, a sejt metabolizmust javítja.
Ez a kezelés a betegség bármely stádiumában alkalmazható?
Igen. A klinikai vizsgálatok során először kezdeti stádiumú makuladegenerációban szenvedőket kezeltünk. Ez egy olyan szigorú vizsgálat volt amit minden gyógyszernél meg szoktak csinálni, még akkor is hogy ha nem természetes anyagokról van szó, mint itt. Tehát a legszigorúbb követelményeknek megfelelő vizsgálatok igazolták, hogy egy év után, az a csoport amely ezt a fajta metabolikus kezelést kapta, az nem romlott, sőt a legenyhébb fázisban lévő betegek állapota javult. De összességében ez a csoport szinten maradt, viszont a kontroll csoport egy év alatt romlást mutatott és az év végére a különbség a kettő között statisztikailag értékelhető volt. Ezáltal bebizonyosodott, hogy hatásos a készítmény. Miután forgalomba került ez a PHOTOTROP® nevű készítmény kiderült, hogy nem csak kezdeti stádiumban hatásos, hanem későbbi állapotban is. De értelemszerűen ott sem tud mást csinálni, mint azon a szinten megállítja a látásromlást, ahová éppen eljutott. Tehát, ha valaki elvesztette a látásának 10%-át akkor azon a szinten tartja, ha 50%-át akkor azon, de nem romlik tovább. A tudomány jelen állása szerint javítani nem tudjuk ilyen értelemben a látást, de szinten tudjuk tartani.
Ha a jövő terápiáit tekintjük elképzelhető, hogy visszafordítható, javítható lesz ez az állapot?
Igen. Mi úgy gondoljuk, hogy egyszer – és talán nem is olyan távoli jövőben – visszafordítható lesz, pl: őssejt átültetéssel a súlyosan károsodott sejteket pótolni tudjuk. Ott is lesz szerepe annak, hogy a beültetett sejtek anyagcseréjét metabolizmusát biztosítani tudjuk.
Mi történik olyan esetben, hogy ha az ember megelőzésképpen kíván PHOTOTROP®-ot fogyasztani?
Az összetevői olyanok, amik semmilyen kárt, mellékhatást egészen biztosan nem okoznak. A látóhártya az agynak egy része, tehát idegsejtekből áll. Nem árulok el titkot, ha azt előre jelzem, hogy most olyan vizsgálatokat kezdtünk el, amelyek más – az időskori makuladegenerációhoz hasonló – idegrendszeri betegségekben fordul elő. Ugyanis kisebb mértékben az alzheimer vagy a parkinson betegségben az időskori demenciában és még néhány idegrendszeri betegségben, ahol az idegsejtek károsodnak, ott is fontos – valószínűleg nem annyira, mint a látóhártyánál de fontos – az idegsejtek működéséhez szükséges energiaellátás biztosítása. Azt szeretnénk most lemérni, hogy milyen hatással van ezekre a betegségekre. Mindenesetre az bizonyos, hogy kellemetlen mellékhatást nem okoz, de adott esetben kedvezően befolyásolhatja az idegrendszer egészének a működését. Itt is hangsúlyozni szeretném, hogy a kori diagnózis, a korai kezelés mindig hatásosabb, mint a késői kezelés.
Ez azt jelenti, hogy évente kellene menni szűrővizsgálatra a makuladegenerációval kapcsolatban?
Viszonylag jó helyzetben vagyunk mi szemészek, mert van egy olyan szemprobléma, amit öregszeműségnek neveznek. Ez általában 40-45 év körül szokott jelentkezni, amikor kénytelenek vagyunk szemorvoshoz elmenni (szemüveget felíratni). Egy komplett szemészeti vizsgálat mindig magában foglalja, hogy a szemész megnézni a szemfeneket. A szemfenéken látni lehet egy egyszerű kis lámpácskával a látóhártya állapotát. Ez felhívhatja az orvos figyelmét arra, hogy valami nem stimmel. Tehát jó esélyünk van arra, hogy egy rutin szemészeti vizsgálatnál – amit teljesen más okból végzünk, mint például a szemüveg készíttetés – akkor a szemorvos felfedezheti, hogy gond van. Abban az esetben, ha nem szorulunk szemüvegre, 3-4 évenként javasolt a vizsgálat. Ma már vannak olyan műszereink, amivel egyszerű fényképfelvételt tudunk készíteni és a szabad szemmel nem látható kis elváltozásokat is ki tudjuk mutatni. Ez ma már minden jelentősebb kórházban, klinikán hozzáférhető. Ha ezt a vizsgálatot elvégzik és nem látnak semmilyen elváltozást a szemfenéken akkor megnyugodhatunk.
Hallgassa meg a hangfelvételt YouTube-on:
Hallgassa meg korábbi beszélgetésünket is Dr. Fehér János professzor úrral az időskori makuladegenerációról ITT »
